extase írta:Értem!
Kérdésem még , hogy Hackelhető e? X-Plore fut e rendesen rajta ? és az office alkalmazásokkal hogy áll? csak olvasásra használnám mind doc mind pdf fájlokkal.
Másik pedig, hogy nem e érzitek "nagy" telefonnak ( méretei, súlya miatt kérdezem )
Köszi!
Szia! Hackelhető a navifirmes megoldással a 21-es szoftware is, régebbiek helloox-szal is. A legújabb xplore-t használom rajta gondmentesen, office és pdf is hibátlanul működik, az officeban szerkeszteni is lehet, ha leszeded az oldalról azt a verziót. A külső méreteit tekintve én nem érzem nagynak, sőt mivel övön hordom a telefont, és vettem hozzá egy vertikális tokot, még kisebb is, nem áll annyira ki, mint az eddigi telefonjaim.
Az előző kérdésedre válaszolva pedig én azt mondom, ha most kellene választanom, én most is a sima n97-et választanám, mégpedig ezért: nagyobb belső memória (filmeket tárolok rajta, amiket nézek is), nagyobb kijelző (élvezetesebb nem csak a filmek számára), aztán nekem jobban tetszik a navigomb, mint a nyilacskák, és jobban kézre is áll a bal hüvelykujjamra és nem utolsósorban ugye a kameravédő. Számomra a mini pozitívuma a valamivel kisebb fizikai méretei (kisebb kijelzővel is jár, ami nekem nem kóser), és a fém hátlap, viszont nekem semmi bajom a műanyaggal, elég masszívnak tűnik (személyes vélemény). Remélem segítettem