Rendesen megpakoltátok, de még így is működnie kéne. Valami összeakadt, nehéz innen kitalálni, hogy valójában mi, a tippem a pips progi, főleg, ha minden egyes Quake-nél telepítetted.mandala írta:Sziasztok! A kisfiam N82-es telójára feltettem az n-gage keretprogi tört verzióját és a tört játékokból néhányat. Rendesen működött is a Pythonok mellett,nem volt semmi ütközés egyik játéknál sem. Viszont mióta feltettem neki a Quake1-et, 2-őt és 3-at, azóta egy sor játék nem indul el az n-gage progiban. Tud erre esetleg valaki valamilyen megoldást?! Előre is köszi az ötleteket!
Mivel belenyúlás után is lehetnek nem várt komplikációk, ezért a teló és memóriakártya formázása javasolt, majd lehet előről kezdeni mindent. Az n-gage nyugodtan települjön, viszont a Quake-ek esetében próbálkozz azzal, hogy csak a legnagyobb verziószámú pipst telepíted egyszer, mondjuk csak azt, amelyik a Quke 3-hoz van csomagolva, de persze ez egy tipp és a vége itt már off