lilalur írta:Ötletek:
Az ébresztőórás részen nem tudom megoldható lenne-e egy a shell sajátja (mikor új jelzést akarunk felvenni.)
Szokásos szemléltető ábra:
A lényege. VAn lent az ébresztős rész mint eddig is aminek a végén most van egy gomb. Ha ezt lenyomjuk(megváltozik a színe vagy valami mint ahogy a naptárat ki be kapcsolgatjuk) a fenti digitális óra melletti mutatós óra mutatóját tudjuk tapizva tekergetni és beállítani vele az ébresztőt (vagy kapunk egy ébresztő mutatót, ez még jobb! A két mutató kezelése macerás a csak nagymutató tekerése marha idegesítő és hosszan tart. Ha megoldható mellette a digitális órán folyamatosan kijelzi milyen értékre is álíltottuk éppen). A gombot újra megnyomva az ébresztés fel van véve, az órák ismét rendesen a pontos időt mutatják. Alul jelzi ugyanúgy az infókat ahogy eddig is. Kikapcsolni meg úgy lehet ahogyan eddig is mivel ha simán nem a gomb területére bökünk ugyanúgy a teló ébresztőjébe dob.
Illetve egy másik variáció ha az ébresztőre bökünk egy saját SPB ébresztő menübe dob ahol a fent már leírt módon tudjuk babrálni az ébresztőt, itt lenne hej bőven start/stop gomboknak, de jobb szeretek egy felületen elintézni több dolgoz is (pl ez kerülhetne felugró menübe mint a naptár az agendában vagy a billenytűzet a telefonkönyvben). Mind1 mert ebben a pontban az alsó menün van hely még mindenféle plusz gomoknak bőven.
Na egy szó mint száz: Az órás részbe bele kéne integrálni az ébresztőt is valahogy úgy hogy ne kelljen még plusz menükben bóklászni hanem ott helyben menjen a dolog. Nem tudom más telefon hogy oldja ezt meg? Van hasonló?
Megjegyzés a képhez: A visszafelé jár amíg el nem éri részt tekintsétek semmisnekkicsit későn csináltam és valamiért jó ötletnek tűnt ez a hülyeség
:D (ami mellesleg logikailag is sántít)
Az ébresztéssel kapcsolatba:igaz hogy jó lenne csak van egy kis probléma.Lehet tévedek de úgy tudom ha a gyári helyett másik ébresztőt használsz akkor kikapcsolt telónál nem működik.Szóval ha alvás közbe van vmi a telóval és kikapcsol akkor szépen elkésel.