A készülékek szervízes tapasztalataival, illetve szervízeléssel kapcsolatos témák
Fórum szabályok
Ebben a fórumban csak a készülékek gyári hibáival, szervizelésével kapcsolatos tapasztalatokat várjuk. A készülékeknek megvannak a saját topikjai általános célokra, tehát itt kizárólag szervízeléssel foglalkozunk. A nem ide tartozó témákat töröljük!
A fórum használat című topikot mindenképp olvasd el!
A kérdésem az lenne, hogy hogyan lehetne orvosolni azt a problémát ami már nem most jelentkezett Nokia N97 telefonommal kapcsolatban, de már most teljesen eluralkodott rajta. A probléma:
- egyre gyakrabban, már néha ha beszélgetek vkivel, hívás közben is újraindul. (fehér képernyő aztán egyszer csak újraindul)
- a másik gyakori probléma, hogy gyakoriak a memória-problémák is!
Aki tudna rajtam segíteni, vagy van vmi ötlete a megoldásra akkor azt nagyon szívesen fogadnám és hálás is lennék érte!
Előre is köszönök minden segítséget,
Kovács Dávid
Adatokat lementeni és reset. Nagy valószínüséggel valami programösszeakadás okozza a gondot.
Esetleg szoft frissítés, vagy a jelenlegi szoft újrarakása.
Számolj le a negatív hozzáállással, mint a nem fog sikerülni! Legyél pozitív! Biztosan el fogom rontani.
Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása.
A telómmal (N95) az a gondom, hogy este feltöltöm, és reggel fél perc használat után se kép se hang. Töltőre téve fél óra után jelzi, hogy feltöltött, de használatkor megint hamar kikapcsol. 3 éves a cucc, és úgy néz ki, mintha az aksi közepe -- alul felül -- kissé kidomborodna. Lehet megadta magát az akkumulátora ?
Köszi a választ !

Igen. Szinte biztos.
These users thanked the author BlackOps for the post:
A telómmal (N95) az a gondom, hogy este feltöltöm, és reggel fél perc használat után se kép se hang. Töltőre téve fél óra után jelzi, hogy feltöltött, de használatkor megint hamar kikapcsol. 3 éves a cucc, és úgy néz ki, mintha az aksi közepe -- alul felül -- kissé kidomborodna. Lehet megadta magát az akkumulátora ?
Köszi a választ !
Igen. Szinte biztos.
Köszönet ! Akkor erre a kis időre be kell fektetnem egy új aksiba !
Problémám akadt a telefonommal (N82).
Burkolatot csréltem mert karcos, kopott volt.
Sajna a hátsó kamerám nem akar működni az új házban
Ha vissza rakom a régi házba, akkor tökéletesen megy a kamera. Mi lehet a gond?
Valaki tudna segíteni?

Van ott egy mágnes, ami működteti a kamerát, az nincs a helyén.
Szignózás: Itt egy új hack, amihez nem kellennek szignófájlok, csak telepíteni és követni az utasításokat.
Problémám akadt a telefonommal (N82).
Burkolatot csréltem mert karcos, kopott volt.
Sajna a hátsó kamerám nem akar működni az új házban
Ha vissza rakom a régi házba, akkor tökéletesen megy a kamera. Mi lehet a gond?
Valaki tudna segíteni?
Van ott egy mágnes, ami működteti a kamerát, az nincs a helyén.
Köszönöm a gyors választ!
Még 1kérdésem lenne, hol is van ez a mágnes pontosan?
Van egy Nokia N95-öm. A minap elment a kijelző világításom. A telefon működik, menüben is lépkedhetek viszont semmi világítás így elég macerás használni
A csuszkán levő gombok háttérvilágítása sem működik.
Tudja valaki mi lehet a baja?
Próbáltuk új kijelzővel ugyan az a hiba.
Előre is köszi a segítséget!
Üdv.: Dokiii
Nah a szalagkábel ki lett cserélve a hiba ugyan az.
Most már csak egy ötlet van valami IC ment el amit elvileg cserélni kellene. Vélemény valakinek ?
Üdv.: Dokiii